Masaru Emoto: A víz rejtett bölcsessége
A gondolatok, a szavak és az érzelmek teremtő erejének látható bizonyítékai.


Részletek a könyvből:

"A víz sokféle szempontból ellentmond a fizika törvényeinek. Más anyagokkal ellentétben nem úgy viselkedik, ahogyan viselkednie kellene, például -75 fok helyett (ahol molekulasúlya miatt kellene) csak +100 fokon forr fel, és 0 fokon fagy meg, holott a periódusos rendszer szerint -120 foknál kellene. A víz fagyáskor kitágul, és könnyebb lesz, ahelyett, hogy szabályosan összehúzódna, és nehezebbé válna.
Mindezeket a szabálytalanságokat a tudomány máig nem tudta megmagyarázni. Ugyanakkor éppen ezek a szabálytalanságoknak köszönhető, hogy élet létezik a földön. Mert ha a víz úgy viselkedne, ahogyan tisztán logikai szempontból viselkednie kellene, akkor földünk lakatlan, puszta sivatag volna, mindenféle szerves élet nélkül.

A tudósok felfedezték, hogy a víz nem csak kémiailag igazolható anyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat is, amelyekkel érintkezésbe kerül.

Nincs a világon két teljesen egyforma hópehely, mindegyik egyedi, egyéni, de mindenképpen szabályos hatszög alakú kristály. Úgy néz ki, mintha valamennyi vízcsepp önálló individuum volna, egyfajta személyiség megváltozhatatlan karakterrel. Még ha egy hópelyhet fel is olvasztjuk, majd újra megfagyasztunk, hajszálpontosan ugyanazt a mintát képezi mint korábban.

Mindeddig csak a homeopátia bizonyítékaiból tudtuk, hogy a víz képes információt tárolni. Emoto azonban új módszerrel kezdte vizsgálni a víznek ezt a képességét. Egy új eszközt használ, a mágneses rezonanciaanalizáló (MRA) készüléket, amely láthatóvá teszi az emberi szem számára a vizsgált anyagokban rejlő energiákat. Eljárásának a segítségével az anyagi, és nem anyagi jelenségek - gondolatok, szavak, zene, globális események - vízre gyakorolt hatása egyaránt megjeleníthető."

Néhány példa a vízkristályok képére a könyvből:

Vezetékes víz Buenos Aires-ben:

Klasszikus zene hatására képződött vízkristály:

 

A Köszönöm szó hatása a vízkristályokra:

 

A Televízió hatása a vízkristályokra:

 

A Mikrohullámú sütő hatása:

 

 

Ha további vízkristály képek és információk érdeklik a könyv itt megvásárolható
25 % kedvezménnyel:

2.590 Ft helyett 1.990 Ft (plusz 600 Ft postaköltség)
Az akciós ár 2009.05.14-től 2009.05.28-ig illetve a készlet erejéig érvényes!

RENDELÉSHEZ KATTINTSON IDE

Ha eddigi cikkeinket nem olvasta letöltheti innen:

1.rész
2.rész 

A következő 4. rész tartalma:

  • Honnan származik a víz
  • De hiszen tisztítják a vizet, nem?Nagyüzemi víztisztítás
  • Miért jó Önnek ha tiszta vizet iszik?
  • és még rengeteg érdekes téma...


Ha tetszett levelünk küldje tovább ismerősének ezt a levelet!

Ha Ön ismerősétől kapta ezt a levelet és szeretné továbbiakban megkapni cikk sorozatunk további részeit kattintson ide és regisztráljon:
REGISZTRÁCIÓ


T-Markt Szakáruház Kft. - 2013 Pomáz, Határ út 8-14. Tel.: +36 26 525 500; Fax: +36 26 525 520
1237 Budapest, Templom u. 29. Tel./Fax: +36 1 421 4050; hirlevel@tmarkt.hu; www.tmarkt.hu

 


T-Markt Szakáruház Kft. - 2013 Pomáz, Határ út 8-14. Tel.: +36 26 525 500; Fax: +36 26 525 520
1237 Budapest, Templom u. 29. Tel./Fax: +36 1 421 4050; hirlevel@tmarkt.hu; www.tmarkt.hu